Justin szemszöge
Éjszaka egyszer csak arra ébredtem fel hogy Carol nagyon mozgolódik mellettem. Odafordultam és éppen megakartam ölelni, hogy lenyugodjon de hirtelen ellökte a kezem.
-Nee.-kiáltotta fel. Mi ez? Valami rosszat tettem?
-Héhé, Carol, mi baj?-támaszkodtam feljebb hogy lássam az arcát. Ijedten nézett rám.
-Ne..ne haragudj.-mondta majd kiment.
Nem értem mi történhetett. Rosszat álmodhatott volna? Ennyire? Kikeltem az ágyból és utána mentem. A konyhában ült a pulton nekem háttal és lefele volt hajtva a feje. Odasétáltam és végigsimítottam kezem a derekán majd kivettem egy poharat a szekrényből és töltöttem bele vizet.Beálltam a két lába közé.
-Mi történt?-nyújtottam neki közbe a poharat.
-Semmi, csak rosszat álmodtam.-ivott bele a vízbe majd újra lefele nézett.
-Mit álmodtál?
-Nem érdekes.-mondta továbbra is lefele nézve.
-Héé.-nyúltam álla alá hogy rám nézzen.-Ha bármi baj van, nekem elmondhatod ugye tudod?
-Igen és köszönöm. Menjünk aludni.
***
Másnap reggel mire felébredtem addigra Carol már nem volt mellettem. Biztos nem tudott aludni. Aggaszt az éjszakai dolog nagyon. Kétlem hogy az éjszakai álom semmiség lett volna. Gyorsan rendbe tettem magam, felöltöztem, belőttem a hajam és mentem Carolhoz. Ma fellépés. Izgatott lehet.
-Jó reggelt.-köszönök neki majd adok egy puszit az arcára.
-Jó reggelt. Izgulsz már?-kérdezi.
-Én? Inkább tee. Én sosem izgulok.-vigyorgok.
-Én inkább attól félek hogy elrontom.
-Nem fogod. Tegnap nagyon ügyes voltál, ma sem lesz ez másképp.
Ám mikor megakartam ölelni hirtelen hátrébb lépett.
-Őőő, elmegyek lezuhanyzom.-majd elrohant.
Mi baja? Tettem valami rosszat? Nem értem. De nagyon aggaszt. Beszélnem kell vele.
***pár óra múlva a koncert helyszínén az öltözőben***
Még fél óra és kezdődik a koncert. Már mindenki kész van, már csak a smink hiányzik a csajoknak és indulhat a buli. Beszélnem kell Carollal, mivel annyira került ma hogy nem tudtam vele. Felkaptam a telefonom és elindultam a csajok öltözője felé. Bekopogtam majd egy halk *gyere* után benyitottam. Éppen sminkelte magát. Nem is értem miért nem engedte hogy kisminkeljék.
-Beszélhetnénk?-simítok rá vállára.
-Persze.-majd ránéz a csajokra.
Pár másodperccel később kettesben vagyunk. Nagy levegő, ki kell szednem belőle hogy mi a baj.
-A tegnapival kapcsolatban szeretnék kérdezni. Megváltoztál azóta. Távolságtartóbb lettél.
-Nem vagyok az. Sok dolgunk volt ma és fél óra múlva kezdődik a koncert is.
-Tudom. De szeretném tudni hogy miről álmodtál amitől ennyire zaklatott lettél.
-Justin, nem szeretnék róla beszélni.
-Nem bízol bennem?-nézek rá kicsit szomorúan.
-De igen, bízok. De ez nem erről szól.
-De igen. tegnap beszéltük hogy mindent elmondhatsz ha baj van. Most miért nem teszed?
-Mert...-mondja majd félbehagyja egy másodpercre a mondatot.
-Bízhatsz bennem.-simítok arcára.
-Azért engedtem magam nehezen és azért voltam tegnap óta ilyen távolságtartó, mert az előző barátom..nem bánt velem valami fényesen.
-Vert?-csodálkoztam el mondatán.
-Igen..-mondta majd megtörli szemeit.
-Ezt álmodtad az éjszaka?-megyek közelebb hozzá.
-Igen. Olyan valóságos volt. Mintha újra éltem volna az egészet.-kezdett el szipogni.
-Ne aggódj. Inkább meghalok minthogy akárcsak egy lányt is bántalmazzak.-öleltem szorosan magamhoz.
-Köszönöm.-mondta majd adott egy hosszú csókot.
-Gyere menjünk, énekeljünk egyet.
***koncert vége felé***
-És akkor most jöjjön az utolsó dal, amit nem véletlen hagytam utoljára hisz egyrészt egy régi számom, másrészt pedig egy duett. Na kitaláljátok melyik számról beszélek?-majd mindenki elkezdte kiabálni hogy "overboard".-Akivel pedig énekelem, nem más mint Caroline Denmark.-mutattam az ajtó felé.
Majd elkezdtük énekelni az Overboardot.
A rajongóknak nagyott tetszett a dal és persze Carol is.
-Köszönöm ezt a csodás estét nektek. Szeretlek titeket.-majd eltűntem a padlóban.
Este lefekvés előtt posztoltam egy képet a rajongók számára instagramra.
@justinbieber köszönöm ezt az estét srácok. love you
-Köszönöm hogy felléptél ma. Csodálatos voltál.-húztam magamhoz az ágyban Carolt.
-Én köszönöm hogy felléphettem.-simított kezemre.
-Aludj jól. Én itt leszek. Jó éjt kicsim.-nyomtam egy csókot arcára.
-Jó éjt kicsim.-simult még közelebb hozzám majd elaludtunk.