2013. február 28., csütörtök

Chapter 8 - restaurant,hotel

Justin szemszöge

Mai napomon is a plázában szedtem fel egy csajt de ezúttal elviszem vacsorázni.Vagyis éppen most értünk ide az étteremhez Londonban.Kiszálltam majd kinyitottam neki az ajtót és bementünk.Rendeltünk kaját majd vártuk míg kihozzák és enni kezdtünk.

Közben beszélgettünk és ő még evett desszertet,én már jól laktam úgyhogy megvártam míg végez.De közben az asztal alatt kezemmel lassan rásimítottam combjára és egyre feljebb csúsztam majd benyúltam tangájába.Úgy különösebben nem állított meg és meg sem lepődött annyira feltűnően.

Szóval feldugtam két ujjamat és lassan ujjazni kezdtem.Látszódott az arcán hogy élvezi a dolgot de odafigyelt hogy az étteremben ülők ne vegyék észre.Később feldugtam még egy ujjamat és így 3 ujjal pumpáltam.Egyre gyorsabban csináltam majd éreztem hogy elélvez.Lassan kihúztam kezem és megtöröltem a szalvétába.

Fizettem majd elindultunk a kocsival a szállodába majd fel egyenesen a szobámba.Miután beértünk,bezártam az ajtót és a falnak nyomtam és vadul csókolni kezdtem.Letéptem róla az összes ruhát és a darabjait szét dobáltam a szobában majd ledöntöttem az ágyra és fölé kerekedtem.

Elkezdtem csókolgatni a nyakát majd kiszívtam amire nyögött egyet.Lejjebb haladtam és melleit szoptam,harapdáltam,masszíroztam majd hasát is végigcsókolgattam.Leértem csiklójához és most úgy gondoltam hogy nyelvemmel elégítem ki.

Lassan nyalni kezdtem majd feldugtam nyelvem és egyre gyorsabban csináltam,közben egyszer-kétszer beleharaptam csiklójába ami tetszett neki.Pár perc elteltével elélvezett,én tisztára nyaltam majd felcsúsztam hozzá és ismét vad csókcsatába kezdtünk.

Miközben ajkait téptem,közben belenyomtam magam és dugni kezdtem.Újra letértem nyakához és végigcsókoltam majd visszavándoroltam szájához.Ő belemarkolt fenekembe,jelezve hogy gyorsítsak a tempón.Én így is tettem.És a gyors döngetés meg is hozta eredményét.Elmentünk mindketten.



Pózt váltottunk és ő volt rajtam.Rám ült és egyből gyorsan kezdett el rajtam mozogni.Nem semmi a csaj az biztos.Nagyon szeretheti a dugást ha ennyire jól mozog mert pár tolás után egyből beleélveztem.Egyszerűen nem bírom visszatartani de az tuti hogy ezt a csajt nem ma döngettem utoljára.



Újra alul volt ám ezúttal lukat módosítottam.Péniszem vaginája helyett a mellette lévő eléggé szűk lukba vándorolt be.Először nagyot sikított ami az élvezet és a meglepődöttség jele volt aztán vagy 5 percen keresztül dugtam az élvezet végéig.

-Elmegyünk zuhanyozni szivi?-álltam fel és nyújtottam felé a kezem.

-Ezer örömmel baby.-mondta és ráfogott kezemre.

***

Már negyedórája a zuhanyzóban voltunk ám ekkor hátat fordított nekem a csaj és hozzám simult.Nem tudtam ellenállni,kezemmel megkerestem vagináját és feldugtam Jerryt.Ő mosolyogva még közelebb jött hozzám hogy még jobban benne legyek én pedig ismét kiszívtam nyakát majd beleélveztem.

Ezek után mikor kijöttünk neki nyomtam a falnak és ott is meg tömtem.Következő helyszín a szék volt amire én ültem le és ő lovagolt meg.Majd ráfektettem a zongorára és perceken keresztül érintettem a g-pontját.Mivel a billiárd asztal szép nagy így ráfeküdt én pedig megujjaztam majd kinyaltam és végül megdugtam.



*másnap este*

Éppen egy koncertre tartunk Natalie-vel.A szállodától kocsival 10 perc úgyhogy viszonylag hamar odaértünk.Felmutattuk a jegyeket majd beálltunk a helyünkre és elkezdődött a koncert.Már a vége felénél jártunk mikor Natalie elkapta a seggemet és ezzel rohadtul beindított.Lassan vaginája felé nyúltam és - tudom nem szép dolog de - megujjaztam a tömegben koncert közben.

A koncert után behúztam az ottani mosdóba és ráültettem a kézmosóra és letámadtam nyelvemmel is és elkezdtem kinyalni.Ő közben fejemet kicsit beljebb nyomta,jelezve hogy jobban csináljam.Megtettem.Vadabban kezdtem nyalni és pár perc múlva el is élvezett.



Az est további részét egy moziban töltöttük ahol megnéztünk valami filmet.A címére meg a film tartalmára egyikőnk sem emlékszik mert volt egy olyan rész a filmben ahol megujjazta a csajt a srác és khmm..Natalie beindult és leszopott én pedig megujjaztam.

Utána gondoltuk elmegyünk bulizni egyet.Na hát az sem tartott sokáig.2 óra hosszát voltunk ott,ittunk nem is keveset de nem is sokat ahhoz hogy ne tudjuk hol vagyunk meg egyre forróbb lett a hangulat mikor táncoltunk így hazajöttünk és ismét dugtunk egyet.A ruhák újra darabokban landoltak a szállodai szoba részein.

3 megjegyzés: