Heeey <3 Bár nincs meg a 8 komi (legalábbis mikor neki kezdtem ennek akkor nemvolt meg xd) de itt a rész cc: jó olvasást :D 8 komi és kövi :DD
Justin szemszöge
Miközben csókunk egyre hevesebb és vadabb lett,úgy döntöttem fordítok helyzetünkön hogy felülkerekedjek.Így is lett,imádok irányítani.Caroline pedig most könnyű prédának ígérkezett,fogaim közé fogtam alsó ajkát mire ő nyögött egyet,amire én teljesen beindultam.
Kezemmel megfogtam fülesét és kitéptem füléből,jó nem olyan erősen hanem gyengéden.Erre még jobban magához szorított hogy a nemi szervem súrolta az övét,mire belenyögtem csókunkba.
-Így is játszhatunk.-suttogtam fülébe.
Majd füle mögé nyomtam egy cuppanós puszit.Éreztem hogy elmosolyodik és nyakát kezdtem célba venni,miközben apró csókokkal hintettem be.Kezemmel belemarkoltam pólója két végébe és felfele kezdtem húzni.
Megszakítottam az utat csókjaimmal de csak addig míg lekerült róla a felső.Gyorsan de finoman lefektettem a földre és folytattam játékomat a nyakánál.Hol puszikat hagytam hol pedig belemélyesztettem fogaimat puha bőrébe.Annyira finom illata van hogy teljesen elkábít.
Már a kulcscsontjánál jártam,élvezte a dolgot mert hátra vetett fejjel kapkodott levegőért.Úgy döntöttem kínzom még és arra jutottam hogy kigombolom a nadrágja gombját,azzal 5 perc alatt végeztem és gondolkodás nélkül belenyúltam bugyijába majd végig simítottam tenyerem nemi szervén.
-Christian.-nyögte hátra vetett fejjel.
Hüvelykujjammal megkerestem csiklóját és azt kezdtem izgatni,közben a mellei között jártam csókjaimmal,mire belemarkolt hajamba és hangos nyögésekkel díjazta a játékomat.Erre kaján vigyor hagyta el a számat.
A másik kezemmel belemarkoltam egyik mellébe és masszírozni kezdtem,éreztem hogy a bimbója megkeményedik.Annyira boldog voltam hogy egy tiszta érintetlen lányból is kitudom váltani ezeket az érzéseket.
A köldökénél jártam amibe nyelvemmel belenyaltam és kis köröket rajzoltam körülötte.Majd mikor alhasa következett,minden gondolkodás nélkül beledugtam egy ujjamat és ujjazni kezdtem mire ő hangosan nyögött.Hangjától visszhangzott a park.Felhúzott magához és neki esett ajkaimnak.
Alsó ajkamat harapdálta,mire két ujjam mozgott már benne.Belenyögött csókunkba és ismét hátra vetette fejét majd vonaglani kezdett és nevemet nyögdécselte.
Éreztem hogy elfog élvezni,de azt egy cseppet sem gondoltam volna hogy fordít helyzetünkön miközben benne van két ujjam.Ez nekem is új volt,mindkét lábát átlendítette derekamon és mozogni kezdett úgy az ujjaimon mintha Jerry lenne.Azta...bakker nem semmi a csaj az biztos.
Hátravetette fejét és úgy lovagolt az ujjaimon,közben lekapta magáról melltartóját és masszírozni kezdte őket,vagyis izgatni kezdte magát én pedig pumpáltam teljes erővel az ujjaimat belé majd később elérte a gyönyört hála nekem.
-Most te jössz nagy fiú.-mondta nagy komolysággal és csókolt lehelt számra.
Te jó ég ez a csaj egy vadmacska és én imádoom.Lekapta rólam a felsőm és mellénk dobta majd először a számat vette célba.Felső ajkamat fogai közé vette és harapdálni kezdte,majd ugyanazt csinálta az alsóval is.Végighúzta fogait állkapcsom vonalán majd nyakamat vette célba.
Mélyen bele eresztett fogait bőrömbe aminek hatására elérte hogy a szám elhagyjon egy elfojtott nyögést.Kulcscsontomat vette célba aztán végigcsókolta hasam és persze kockáimat is.Néhol nyelve hozzá is ért bőrömhöz majd mikor leért alhasamhoz,végignyalta nyelvével boxerem vonalát és szabad kezével végigsimított Jerryn.
Nem bírtam tovább,felülkerekedtem megint.Annyira beindított hogy a szívem majd kiugrott a helyéről.Szeretkezni akartam vele itt és most.Nem érdekelt senki,most csak is ő számított.Mutatóujjamat bedugtam mindkét bugyija végébe és lassú kínzással lehúztam róla majd én következtem.
Lassan lehúzta lábaival szabadidőnadrágom,s azzal együtt boxeremtől is megszabadított majd széttárta lábait és én kényelmesen elhelyezkedtem köztük aztán két csók között megkérdeztem.
-Biztosan akarod?
-Igen akarom Justin..-basszu rájött,tudja hogy én vagyok az.
Hezitálás nélkül ajkaim után kapott,nyelvünk vad táncba kezdtek egymással.Elhelyezkedtem bejáratához és belé hatoltam.Először egy hatalmasat sikított de csókommal elhallgattattam,éreztem hogy szűk.Nagyon is az volt.Elsőnek hagytam hogy megszokja méretem majd elkezdtem mozogni kínzó lassúsággal.
Nyögdécseléseivel jelezte hogy nagyon jól csinálom a dolgom na és persze a hátam sem maradt ki a jóból.Holnapra tuti tiszta véres,piros csíkok lesznek rajta,de ez most egy cseppet sem izgatott.Egyszer csak arra lettem figyelmes hogy kezeit végighúzza hátamon majd fenekemig vezeti és teljes erejéből belemarkol.
Ennek hatására elérte hogy teljes méretem benne legyen,ezzel jelezve hogy gyorsabbra vegyem a tempóm.Így is tettem és pár perc múlva el is értük a gyönyört.
De ennyi nem volt elég belőle.Érezni akartam őt.Mikor abbahagytuk még mindig benne voltam.Ránéztem,neki még mindig csukva volt a szeme.Kezemet végigsimítottam bársonyos arcán.
-Köszönöm.-suttogta majdnem az ajkaimba.
Nyelve súrolta alsó ajkam majd be is kapta és én újra elkezdtem mozogni benne ki és be,be és ki.Istenem annyira jó érzés volt benne lenni hogy az leírhatatlan.Közben azért néhol vadabbra vettem a tempót még nem ismét mindketten elértük a mennyországot.
-Christian..-nyögdécselve mondta ki az áll nevemet.Megkönnyebbültem hogy elfelejtette az igazit.
-Igen édes?-kérdeztem miközben kihúztam magam belőle.
-Kérlek nyalj ki.
Ez olyan váratlanul ért hogy köpni nyelni nem tudtam csak néztem rá a nagy barna szemeimmel amik most eléggé ki voltak pattanva.Nagy hezitálás után arra jutottam hogy miért is ne?Egyszer élünk ebben a kibaszott világban,miért ne tehetném meg?!Ha ennyire akarja a kis vadmacskám,akkor kérése számomra parancs.
Megint felé kerekedtem majd apróbb csókokkal haladtam lefelé,belső combja sem maradt ki a jóból és elértem azt a pontot.Nyelvemmel csiklóját vettem célba,lassan körkörösen kínoztam,csak úgy vonaglott,a háta ívbe feszült,a fejét hátra pedig hátra vetette,közben a melleit masszírozta és úgy nyögdécselte a nevemet.
Én pedig tisztára nyaltam addig ameddig el nem élvezett.Mikor végeztem vele,megtöröltem a számat és egy utolsó szenvedélyes csókot leheltem a szájára.
-Kérlek Christian ne hagyjuk abba ezt a csodálatos dolgot.Gyere el hozzám és 1 hétig ki se mozduljunk a lakásból.
Te jó ég ez a csaj nem semmi.Nem kellett kétszer mondani az fix.Gyorsan felöltöztünk és már indultunk is a lakására.
Kurvajórészlett♥
VálaszTörlésjaj nagyon jó lett gyorsan a következőőt <3
VálaszTörlésGyorsan kövit *-*
VálaszTörléskövit *-* :$$ nagyon jó lett
VálaszTörlésKöviit!<3
VálaszTörlésKövit!<3
VálaszTörlésKÖVIT!
VálaszTörlésWOW!! Kövit! *-*
VálaszTörlésWaaoohhh! Koviit:))
VálaszTörlés