Justin szemszöge pár nap múlva
Ma délelőtt beszéltem a dokival és délután már haza is mehetek.Anya visz haza,mert állítólag Selenának van egy kis dolga.Jellemző,valahogy gondoltam hogy ez lesz.Nagy levegőt vettem majd anyával útnak indultunk haza.Mikor beléptem a lakás ajtaján,az ismerősök és a rokonok egymás mellett álltak,legelöl Selenával.
-Meglepetééééés.-kiáltották egyszerre.
-Üdv itthon Justin.-jött oda Selena majd megölelt amit viszonoztam.
-Ezt nekem szervezted?-kérdeztem tőle az ölelésünk után.
-Igen.-mondta mosolyogva.
Bevittem a szobámba a cuccomat és csatlakoztam a bulihoz,annyi különbséggel hogy nem ittam alkoholt.Rengeteg jó zene ment és mindenki itt volt aki számít.Éppen Selena táncolt oda hozzám,én pedig mosolyogva figyeltem mikor észrevettem a tömegben Carolt is.
-Ő mit keres itt?-mondtam Sel fülébe.
-Én hívtam meg.Baj?-kérdezte.
-Nem,nem dehogyis.-hazudtam.
Majd ekkor a DJ betett egy lassú számot.
-Felkérhetlek egy táncra.-tartottam a kezem neki.
-Persze.-fogott rá majd elindultunk a tánc parkett közepére és táncolni kezdtünk.
-Figyelj,én szeretnék megköszönni mindent amit értem tettél.-kezdtem el mondani.-Hogy mellettem voltál ebben a pár napban és hogy rendezted nekem ezt a bulit.
-Justin,nincs mit.Ennyit megérdemelsz.-mondta.
-A hajad sokkal jobb kibontva ugye tudod?-kérdeztem mosolyogva.
-Ohh tényleg?-kérdezte ő is mosolyogva.
Ekkor nem válaszoltam csak szó nélkül lassan kihúztam a hajából a hajgumit és ledobtam a földre,majd közeledni kezdtem arcához és lágyan megcsókoltam amit rögtön viszonzott.Még mindig ugyanolyan jó volt őt megcsókolni mint az elején.Már annyira hiányzott a csókja,az érintése,a törődése.
Caroline szemszöge
Mikor megláttam hogy Justin megcsókolta Selenát,úgy éreztem mintha egy tőrt döftek volna belém.Szó nélkül sírva elrohantam a helyszínről és csak rohantam és rohantam és rohantam.Majd egy sikátor szerűséghez értem,ahol a földre ültem és sírtam.
-Ohh nézzétek kit látnak szemeim.Egy fiatal összetört szívű bombázó.-hallottam meg egy részeg hangot.
Felnéztem és 2 részeg srácot láttam meg ahogy közeledni kezdtek felém.Azonnal felálltam és távolodni kezdtem.
-Hagyjatok békén.-mondtam de már késő volt.A falhoz szorítottak.
-Innen már nincs menekvés kicsilány.-mondta a másik.
Sírva próbáltam először kapálózni,de erősebbek voltak nálam,így feladtam.Csak sírtam és sírtam,miközben ők élvezkedtek rajtam.Letéptek a ruhám alsó részét és könyörtelenül dugni kezdtek.Kibaszottul fáj minden egyes tolásuk és azt hittem ott szétszakadok.
Talán több órán keresztül dughattak,majd mikor mosolyogva nyugtázták hogy végeztek,röhögve elsétáltak.Nagy nehezen felvettem ami még épp volt és négykézláb elkezdtem menni.Egyszer csak kilyukadtam egy járda szerűséghez.Nem bírtam tovább és vissza estem a földre és elsötétült előttem minden.
KOVIIIIIIIIIIT!!! *o*
VálaszTörlésÁààá nagyon jó lett!! Siess nagyon!! :33
VálaszTörlésKövit *-*
VálaszTörléssiess nagyon nagyon hú de jó lett!!! szegény Carol :(
VálaszTörléskövvit. *-* <3<3
VálaszTörléssieess a kövvi résszel.. <3
VálaszTörlésrem. h Carollal jön össze .. :))<3<3<3 kövviitt ..:))<3<3<3
VálaszTörlésmindig a legjobbkor hagyod abba :S
VálaszTörlésKöviiiii♥
VálaszTörléskell a kövi.
VálaszTörléskiváncsi vagyok.:$
kövit!
VálaszTörlésKovit jo hosszu legyeb pls:) nagyon ho a blogod *-*
VálaszTörlésköviiiiiiit <33 imádom de még ma légyszi:$$$<3
VálaszTörlésköviiit*-* gyorsaaan
VálaszTörlés