Percekig csak ott álltunk majd ő törte meg a csendet bársonyos hangjával.
-Justin,kérdezhetek valamit?-fordult szembe velem karjaimban.
-Hallgatlak.-mondtam mosolyogva.
-Kevesebbet fogsz velem foglalkozni a turné alatt,ugye?-görbült le szája.
-Neem,erről szó sincs.-simítottam arcára.-Számomra te vagy az első.
-Köszönöm.-bújt mellkasomba.
Istenem,annyira aranyos.Egyszerűen ha tehetném akkor egész éjszaka szorosan ölelném és csókolgatnám.De holnap korán kell kelni hiszen megyünk folytatni a turnémat.Ekkor eszembe jutott valami.
-Carol,tudsz énekelni?-kérdeztem tőle.
-Öhmm,nem tudom.Szoktam néha énekelgetni de nem zsűrizem magam.-mondta nevetve.
-Énekelnél nekem valamit?Van egy ötletem,de ehhez tudnom kell milyen hangod van.-mondtam.
-Oké,üljünk le mert már elfáradtak a lábaim.-mondta és leült az ágyra.Én is így tettem.
Török ülésbe ült majd előkapta telefonját és kutatni kezdett.Majd elindított egy számot és énekelni kezdett.
Hihetetlen volt ahogy énekelte és ahogy átélte a zenét.Muszáj fellépnie velem egy régi duettemmel.
-Énekelnék még egy számot,kérlek.-kérleltem.
-Okéé.-keresgélt újabb zene után.
Hihetetlen jó a hangja mindenfajta zenéhez,erre rájöttem.Ha énekel velem holnap,akkor lehet hogy Scoo szerződést köt vele.
-Carol,fellépnél velem holnap az Overboarddal?-kérdeztem.
-Ennyire tetszett ahogy énekeltem?-kérdezte csillogó szemekkel.
-Hülyéskedsz?Elvarázsoltál.-mondtam és megöleltem.
-Akkor viszont örömmel részt veszek a holnap esti koncerteden.-mondta.
-Ha bejön a közönségnek is a hangod akkor a többin is fel kell lépned.Persze ha nem nagy probléma.-mondtam.
-Dehogy probléma.Imádok énekelni.-mondta.
Majd elhelyezkedtünk a takaró alatt és eljött a pillanat.
-Carol,leszel a barátnőm?-kérdeztem és mélyen a szemeibe néztem.
-Igen,Justin leszek.-mondta.
Mosolyogtam és váltottunk egy hosszú szenvedélyes csókot amit a levegőhiány szakított meg.
-Jó éjt Justin.-ölelt meg.
-Jó éjszakát kicsim.-adtam puszit homlokára és szorosan magamnál tartottam.
sziasztok.nos,először is.szeretném leszögezni hogy az,ha többször egymás után írtok kommentárt névtelenül vagy esetleg névvel (jelzi a pontos időt is amikor írták őket) az NEM érvényesül kominak.ha 3 névtelen komi van egymás után és mind a hármat ugyanabban az időpontban írták,akkor abból CSAK EGY érvényes.sajnálom,de úgy érzem hogy ezt már régebben is le kellett volna írnom mert nem ez az első eset hogy ilyen történt.persze örülök hogy ennyire tetszik a blog meg minél előbb olvasni szeretnétek az új részt,de ezt az egy szabály szerűséget ami aláhúzva van írva,azt kérlek tartsátok be.másodszor pedig itt a rész :) nem lett valami nagy szám mert meló után írtam (éjfél körül) és már fáradt vagyok eléggé.ismét 10 komi és jön a kövi.kérlek még egyszer titeket hogy tartsátok be amit leírtam.mert ha még egy ilyen előfordul akkor befejezem a blogot vagy bizonytalan időre szüneteltetem.ezek közül ÉN persze egyiket sem szeretném végrehajtani,de a blog sorsa RAJTOK is múlik.elnézést ha valakit megbántottam :/ szeretek mindenkit <3
Siess a kovivel! Imadom! :))
VálaszTörléskövit gyorsan awh de jó lett:) <3
VálaszTörlésNagyon jó gyorasan kövit <333
VálaszTörlésKirály, gyorsan kövit :D
VálaszTörlésnagyon tetszik a blogod most olvastam össze elejétől a végégig már nagyon várom a következő részt siess vele :)
VálaszTörlésNagyon jó...siessssss
VálaszTörlésNagyon jó, de azért maradjon pervelz a töri:DDDDD
VálaszTörlésnagyon tetszik siess
VálaszTörléskööövit, imádom. *-*
VálaszTörlésTetszik a töri csajszi a csajom rá vett h olvasam el tetszenek ezek a pervelz részek totál felizgultam ahogy olvastam szoval elismerésem......azt a ribanc selenát vedd ki és tökéletes lesz
VálaszTörlésNagyon király lett!! Siess a kövivel!! :)
VálaszTörlésjó lett, siess a kövivel:)) csak így tovább:))<33
VálaszTörlésI have checked this link this is really important for the people to get benefit from.
VálaszTörléshttp://www.bathmatereviews.org/